Káosz

Sorozat

Ebben a sorozatban a káoszban rejlő rendet igyekszem felfedezni. Ezek a festmények első pillantásra teljesen kaotikusnak tűnnek, mindenféle rendszerszerűséget elvetnek, sőt megtagadnak: a különböző állati és emberi alakok összemosódnak, testük és arcuk eltorzul, mintha egy groteszk és rémálomszerű masszává olvadnának össze. Ahogyan a hús a húsnak feszül, megszűnik mindenféle hierarchia, egy bűzölgő turmixxá válik az egész vászon. A lendületes ecsetkezelés, a vastagon felvitt festékrétegek és az elfolyó vonalak tovább fokozzák ezt az érzést, miközben a kifacsart bestiális testek és a nyugtalanító arckifejezések még inkább a zűrzavar érzetét keltik.

Mindezek ellenére felfedezhető bennük egy sajátos rend is. A kompozíciók fókuszpontjai irányítják a befogadó tekintetét, segítve a képek értelmezését. A vonalak, bár elsőre kaotikusnak tűnnek, egyfajta rejtett hálózatot alkotnak, amely összekapcsolja az egyes formákat. Ezeknek a tömegjeleneteknek az elszenvedői szimbiózisban élnek egymással, testük és sorsuk is összefonódni látszik a másikéval. Nincs számukra menekvés, ugyanakkor a sorstársaik nélkül a létezésük is megszűnne.

A munkámban felfedezhető egyensúly a természet törékeny rendjét idézi meg, ahol a látszólagos zűrzavar mögött mindig ott húzódik valamilyen belső logika. Az egymásnak feszülő hús, inak és csontok alatt egy mélyebb rendszer húzódik meg, ami ahogyan a festményt, úgy magát az életet is mozgásban tartja. Félelmek és feloldozások, vágyak és kudarcok. Sorstársak vagyunk mind az élet végtelen vágóhídján, küzdünk egymással, de rá is vagyunk utalva a másikra. Ez egy olyan lét, ahol az érzelmek, gondolatok és emlékek folyamatosan formálódnak, összefonódnak és torzulnak, mégis valamilyen módon rendszert alkotnak, hiszen az életnek nevezett keserves keringő szépséget is hordoz magában: ezt szerettem volna megfesteni.